Tévhitek a gyerekjógáról
Nap mint nap találkozom ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal: „Nem tudom elképzelni, hogy az én fiam/lányom megüljön egy helyben a jóga órán.” „Nem olyan típus.” „Nem neki való, mert nem elég hajlékony, túl mozgékony, stb. ….”
Valójában – hiába a saját jógás múltam – amikor jelentkeztem a gyerekjóga oktató képzésre, én magam sem tudtam, hogy hogy is néz ki a jóga a gyerekek nyelvére lefordítva. Egyszerűen csak mentem az érdeklődésem után, és miután én magam megtapasztaltam a jótékony hatásait, szerettem volna minél szélesebb körben átadni a gyerekeknek is.
Azt, hogy milyen nálam egy gyerekjóga óra, mi a foglalkozás menete, lentebb részletezem. 😊
Mi NEM gyerekjóga?
A gyerekjóga órát ne úgy képzeld el, mint egy vontatottan lassú foglalkozást, ahol elmélyülten mantrázó gyerekek ülnek körben, vagy éppen kitekert testhelyzetben, lehetetlennek tűnő pózokban pompáznak percekig mozdulatlanul. És nem, nem kell hajlékonynak lenni sem ahhoz, hogy jógázzunk.
Mi az a gyerekjóga?
A gyerekjóga egy olyan érzelemközpontú mozgásforma, amelynek minden egyes pillanatát átszövi a mese és a játékosság.
Mi a gyerekjóga célja?
A gyerekek mozgásigényének kielégítése, érzelmi intelligenciájának fejlesztése.
A rendszeres gyerekjóga foglalkozások testi, lelki és mentális szinten egyaránt megalapozzák a gyerekek egészséges fejlődését. Emellett segítenek a feszültség, a stressz és az elfojtott érzelmek oldásában, erősítik az immunrendszert, növelik a kitartást.
Mi NEM gyerekjóga?
Nem sport. A gyerekjóga foglalkozások NEM azonosak az iskolai testnevelés órával vagy az óvodai tornával.
Nem vallás. A gyerekjóga a példamutatás, az empátia, az erkölcs, a belső kontroll, a pozitív gondolkodás, a nem ártás, a kölcsönös szeretet és tisztelet pedagógiai alapelveit használja a gyermekek érzelmi és intellektuális nevelése céljából.
Nem filozófia.
Mi történik a gyerekjóga órán?
Jógaszőnyegünkön elrepülünk jógaországba, ahol az ászanák alapjaival ismerkedünk. Mindezt játékosan, mesébe szőve.
Az óra mindig egy adott téma köré épül.
Gyakran használunk pozitív megerősítő mondatokat, melyeket a jógában szankalpáknak nevezünk.
A gyermekjóga órákon alkalmazott mozgásgyakorlatok mindig megfelelnek a gyermekek életkori sajátosságainak. A mesekeretnek köszönhetően a gyerekek nem azt érzik, hogy mozgásgyakorlatokat végeznek, hanem teljesen elmerülnek a mesei fantáziavilágban.
A záró részben relaxálunk. A mai rohanó világban a gyerekeknek különösen nagy szükségük van arra, hogy megtanuljanak elcsendesedni, befelé figyelni.
A foglalkozás menete
- Az óra eleji üdvözlést (namaste) követi a ráhangolódás, akár beszélgetőkör formájában.
- Ezt követi a játékos bemelegítés.
- Mozgásgyakorlatokat végzünk:
- nyújtó és hajlító gyakorlatok
- helyes testtartás kialakítását elősegítő gyakorlatok
- állatutánzó nagymozgások
- jobb és bal agyfélteke összehangolása keresztező gyakorlatokkal
- idegrendszer érését elősegítő gyakorlatok
- tanuláskönnyítő gyakorlatok
- gurulások, forgások, ugrások
- légzőgyakorlatok
- koncentrációt, figyelem összpontosítást fejlesztő gyakorlatok
- nagymozgásos játékok
- érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok
- A foglalkozás végét egy rövid (min. 1-2 perc, max. 5 perc) relaxációs gyakorlattal zárjuk.
Miért ajánlom a gyerekjógát?
A gyermekjóga pozitív hatásai:
- fejleszti a finommotoros mozgásokat, a nagymozgásokat
- hozzájárul az egészséges test- és énkép kialakulásához
- erősíti a gerinc melletti tartó izmokat
- segít a helyes testtartás kialakításában
- fejleszti az általános erőnlétet
- erősíti az immunrendszert
- elősegíti a társas kapcsolatok fejlődését
- kreativitásra tanít
- növeli az önbizalmat és az öntudatot
- önmagunkkal és másokkal szemben türelemre tanít
- fejleszti a koncentrációt, megtanít fókuszálni
Hasznos tudnivalók az órákhoz
Hogy öltözzön a gyermek?
Kényelmes, tornázáshoz alkalmas öltözetet viseljen. Rövidujjú póló ajánlott.
Hány éves kortól jöhet?
Foglalkozásaimon 3-12 éves gyerekek vehetnek részt. A csoportjaim kislétszámúak, max. 10 fősek. Törekszem rá, hogy minden gyermek megkapja a megfelelő odafigyelést.
Milyen hosszú egy foglalkozás?
Az óvodás foglalkozás 35 perc, az iskolás 45 perc.
Szülő ott lehet-e a gyermekkel?
Minden gyermek más. Ha kisebb a gyermek, és igényli a szülő jelenlétét, nincs akadálya hogy a szülő is látogassa az órát. De általában 1-1 alkalom elég és a gyermek szívesen marad az órán, míg a szülőnek van lehetősége a kényelmes előtérben várakozni.
Ha van kedved, nézd meg a vizsgavideómat az iskolás gyerekjóga foglalkozásról: https://kendlanita.hu/gyerekjoga/